A kis Szekeres a Veres Pálnéba járt. Volt egy húga, a Panni. A lány tizenhárom lehetett, de már úgy nézett ki, mint egy húszas egyetemista, aki kora délután a Kálvinon siet mappákkal a hóna alatt a Szabó Ervin könyvtár felé. Két pasija is akadt, egyik Vespával jött érte és moziba vitte, a másik gördeszkával érkezett és a Mekiben hívta meg egy sajtburgerre. Persze egyik fiú sem tudott a másikról. Egyik szerdán jött, a másik pénteken.
A kis Szekeres apja a békávénál dolgozott, imádta a szilvát, esténként egy nagy üveg befőttel leült a tévé elé és fel sem állt, amíg a képernyőn nem sistergett a sok fehér pont. Felesége titkárnő volt egy külvárosi cégnél, nagy volt a feneke, lenőtt a haja, folyton mosolygott. Az öreg Szekeres minden este megkapta tőle a szilváját, hozzá még sört is, Panninak előfizetett két divatlapra, a kis Szekeres meg havonta kapott pénzt, hogy a telefonját feltölthesse. Vasárnaponként a Normafához kirándultak, vettek rétest meg lángost. Ilyenkor a kis Szekeres anyja felvette a horvátországi nyaraláson vásárolt napszemüvegét és csinosabbnak érezte magát, mint egy hollywoodi sztár, egy Angelina Jolie.
Jól elvoltak együtt egészen addig, amíg a kis Szekeres apja bele nem szeretett egy irodista nőbe. Nyafka volt, buta, vékony derekú, nagy mellű és úgy nézett a férfira, mint egy istenre. Attól fogva az öreg Szekeres későn jött haza, azt mondta, utálja a befőttet, Panni szerinte nyafogós lett, a fia szerencsétlen, a felesége pedig dagadt.
A Szekeres szülők egyre többet veszekedtek. Gyerekeik a szobájukba zárkózva hallgatták a napokig tartó haragszomrádot. Végül a férfi nem bírta tovább felesége siránkozását, bevallott mindent: ő szerelmes és válni fog.
Panni másnapra egészen megcsúnyult, tele lett pattanással az arca, folyton sírt és lassan már nem is jöttek hozzá a fiúk. Se szerdán, se pénteken. Szekeresné szinte órák alatt annyira lefogyott, hogy lötyögött rajta minden ruha. A kis Szekeres meg ágynak esett, láza volt, priznicbe rakták, antibiotikumot kapott, anyja bögreszám öntötte bele a teát.
Apja legyintett, nekem ne szimuláljatok, így is, úgy is elmegyek, mondta. Pedig a kis Szekeres nem akart egész nap ágyban feküdni, inkább találkozott volna a haverokkal. Amikor két köhögés között a fal felé fordult, elkerekedett a szeme: tisztán látta, hogy a szomszédban a Veresék leülnek az ebédlőasztalhoz, az öregasszony egy piros zománcos fazekat tesz az ura elé. Gyorsan becsukta a szemét aztán rémülten újra kinyitotta. De a Veresék csak nem tűntek el. Átlátok a falon, suttogta, pedig legszívesebben sikított volna.
Hátára feküdt, kezét a testéhez szorította, behunyta a szemét és elmormolt egy imafélét, amit a letenyei mamától hallott még kicsi korában. Amikor a végére ért, kinyitotta a szemét. A mennyezet helyett a felső szomszéd szobáját látta. A mindig magányos Mándi professzor éppen leült az íróasztalához és komótosan jegyzetelni kezdett. Viszkethetett a lába, mert az egyik bokáját folyton hozzádörgölte a másikhoz. A kis Szekeres még a rágót is tisztán látta, ott volt az asztal lapja alatt, valaki odaragasztotta. Talán a prof lánya tehette, a Mándi Vera, aki a legszebb lány volt a suliban.
A kis Szekeres egy hétig feküdt otthon, a szomszédokról lassan már minden tudott: ki, mikor fekszik és kel, mit főznek vacsorára, milyen tévéműsort néznek, hogyan szeretnek. Látta az apját a szomszéd szobában netezni, az anyját a kulcsra zárt ajtó mögött sírni, a húgát, aki csak a falat nézte naphosszat mozdulatlanul.
Elhatározta, kideríti, hol lakik az a nő, a nyafka, a vékony derekú, nagy mellű, aki úgy nézett apjára, mint egy istenre. Amikor erre gondolt, mindig összeszorította a fogát: ha megtalálom, a szemébe mondom majd, gondolta. Hogy mit, azt maga sem tudta, de abban biztos volt, hogy jól megmondja neki. Belenézett apja számítógépébe, nem is kellett bekapcsolni. Kiolvasta belőle, hogy a nő Budán lakik, albérletben.
Egy reggel az öreg Szekeres két megpakolt bőrönddel indult dolgozni. Felesége a szobaajtóban állt, szívéhez kapott és összecsuklott. A fia elkapta, lefektette az ágyra, borogatást tett a fejére és simogatta az arcát. Apja bevágta maga mögött az ajtót, nem is köszönt.
A kis Szekeres egész délelőtt ápolta az anyját, délután rétegesen felöltözött, nagykabátot vett, pedig május volt és lángoló homlokkal indult Budára. Hova mész?, kiáltott utána az anyja. A fiú megvonta a vállát: csak el, mondta.
A nő háza előtt szállt le a buszról. Álldogált az utcán, átnézett a falon és látta, hogy takaros az albérlet, tiszta minden sarka. Volt benne egy szoba, egy konyha, egy fürdő. Apja két bőröndje ott állt, bent a szekrényben, öltönye meg az előszobában lógott a fogason. Nem volt senki a lakásban. Leült a padra nézelődött, ám a láztól hamar lekókadt a feje.
Mire felébredt, az este teleszórta csillagokkal az eget. Megdörzsölte a szemét, benézett a lakásba. Az öreg Szekeres egy nagy üveg befőttes üveggel éppen a tévét nézte. A fia tudta, hogy most órákig fel sem fog állni, addig biztos nem, amíg a képernyőn nem sistereg az a sok fehér pont. A nő sürgött-forgott körülötte: hol sört hozott neki, hol takarót terített a lábára.
A kis Szekeresnek könnybe lábadt a szeme, anyjára gondolt, akinek egy ideje már nem hallotta a hangját, a húgára, aki rettenetesen megcsúnyult. Felnézett az égre, arra vágyott, hogy bárcsak belevakulna a nagy feketeségbe. Behunyta a szemét. Várt. Kis idő múlva óvatosan kinyitotta a bal szemét, aztán a jobbat, de tisztán látta a házakat, alattuk a haragoszöld Dunát. Úgy belerúgott egy szemetesbe, hogy megfájdult a lába.
Felnézett megint, ekkor meglátott valamit, amitől eltátotta a száját, mosolyogni kezdett, mintha az egész testét csiklandoznák. Már nem is fázott, nem lángolt a homloka. Nem hiányzott neki az apja, nem haragudott a nyafka nőre. Darab ideig nézte azt a valamit, aztán felszállt a buszra, végig nevetgélte az utat.
Amikor hazaért, becsengetett a Veresékhez, elmondta nekik, hova tűnt a barna mamusz, amit már régóta keresnek. Szólt Mándi professzornak, hogy jegyzeteinek harmadik oldala az ágy alá csúszott be. Kacsintott Verára és közben odasúgta neki, hogy soha nem árulja el a rágó dolgot.
Másnapra áthívott mindenkit az anyjához ebédre. Még a vespás pasinak is szólt, elvégre szerda volt aznap és nem péntek, hogy a húga ne legyen szomorú. Ebédre húsleves volt, rántott hússal meg krumplipürével. Mándi professzor elismerően csettintgetett: szegény megboldogult feleségem sem tudott ilyen finomat, mondta. Veresné rögtön a pácreceptet tudakolta, Mándi Vera lába pedig véletlenül hozzáért a kis Szekereséhez.
A fiú ekkor felállt. Csend lett. Mindenki őt nézte, abbahagyták az evést. A kis Szekeres elmesélte nekik, mi látott előző este. Mándi professzor legyintett, Veresné lesöpört egy pihét a férje válláról. Panni le sem vette a szemét a vespás fiúról.
Anyja gyengéden megfogta a kis Szekeres vállát: egyél kisfiam, mondta. Ő csodálkozva nézte őket, miért nem hisznek neki, ő látta, a saját szemével: ott volt, Budán és megcsiklandozta a szívét. Aztán elbújt. A Göncöltől jobbra, a csillagok háta mögé.
Pungor András
A szerzőről
Pungor András
Pungor András újságíró, író. Szépirodalmi szövegeit többek között az Élet és Irodalom, a Kalligram és a Tiszatáj közölte. Első kötete hat novellából és egy kisregényből áll össze, melyekben tűpontos és kíméletlen pszichológiai és szociológiai érzékenységgel enged bepillantást sorsfordító határhelyzetekbe.