2019-ben is lesz Ezer Lámpás Éjszakája! – “Hogy minden gyermek hazataláljon”

 

Az Eltűnt Gyermekek Világnapjához kapcsolódóan idén 9. alkalommal rendezzük meg az Ezer Lámpás Éjszakája ingyenes jótékonysági koncert- és programsorozatot országszerte.

 

Gyerekprogramok | Rendőrségi bemutatók | Felvilágosító programok, tanácsadás | Jótékonysági koncertek | és sok más!

 

Időpont: 2019. május 26. (vasárnap)

Helyszín: Duna-part, a Zenepavilon mellett (Vác)

Műsorvezető: Szabó Dóra

FELLÉP:

Szabyest | 18:00

2010-ben kezdett el zenélni, amikor is úgy döntött, hogy elkezdi megvalósítani az álmait, és hogy otthon stúdiót épít. A dalait ő írja magának és veszi is fel azokat, mind a mai napig. Nagyobb népszerűségre 2013-tól tett szert, de az eddigi legnagyobb sikert, a 2014-ben kiadott Kártyavár című dala hozta meg neki. Mára az egyik legismertebb közösségi média szereplővé vált.

Szabyest

Room Service-Bryan Adams Tribute Band | 18:30

A Room Service zenekar az első Bryan Adams tribute band volt Európában. A banda Bryan Adams dalait tárja a közönség elé, megpróbálva visszaadni a Kanadai énekes koncertjeinek hangulatát. A zenekar 2008 szeptemberében alakult, amit hosszas tagkeresés előzött meg.

Room Service-Bryan Adams Tribute Band

Dallos Bogi | 19:30

Dallos-Nyers Boglárkát a „We All” című dalának köszönhetően ismerte meg a közönség, amely a Dal 2014 döntőjében a legjobb négy közé jutott. Dallos Bogi néven (szerzőként) készítette első lemezét, amely 2017 tavaszán jelent meg, “Épp most” címmel. A lemez az A38 Hajón debütált egy teltházas koncerttel, a nyáron pedig számos fesztiválon mutatták be. 2018-ban Freddie-vel közösen feldolgozta az Első Emelet, „Csakazértis Szerelem” című dalát, amely 1,5 millió megtekintésnél jár a legnagyobb videómegosztón. 2019 januárjában jelent meg legfrissebb, „Legszebb Péntek” című dala. Ő lesz a 2019-es X-faktor női mentora.

Dallos Bogi

Hősök | 20:45

A Hősök rap csapata 2001-ben alakult és azóta aktív szereplője a magyar zenei életnek. A korai Szóhisztéria, Nyelvtan és Klasszik lemezek megalapozták az underground ismertséget, majd miután a műfaj népszerű lett, emelni tudták ők is a szintet. A Hősök-dalok hangulata széles skálán mozog: a Mindörökké vagy a Szó fel éppúgy a csapat emblémája, mint az Utolsó vasárnap vagy a Lepörög a Film. Élő fellépéseik hangulatosak, lüktetőek, legyen szó kis klubbuliról vagy nagykoncertről.

Hősök

HELYSZÍN

TÁMOGATÓK

 
Vác
Vác_Muv_haz
EMMI
Police
HORIZONE
LUFI
ATV
ATV Spirit
Retró Rádió
Vác_TV
Váci Napló
Dunakanyar Régió
 

FONTOS INFORMÁCIÓ

 

Az idei évben egy kicsit másképp jelzünk az eltűnt gyermekeknek. Május 26-án ország 6 városában emelünk egyszerre világító lufikat a magasba, de nem engedjük el őket. Mindenkit arra kérünk, vigye haza magával a különleges léggömböket, hogy így járjanak be azok minél nagyobb utat az országban, és fénylő pontokként mutassanak fényt a csellengőknek. Ne engedjük el a bajba jutott gyermekek kezét, ne engedjük el a lufikat az Ezer Lámpás Éjszakáján! #neengeddel 

Ezer Lámpás Éjszakája lufi