Az élet bizony nem mindig olyan könnyű, rózsaszínfelhőkkel és állandó boldogsággal teli, mint amilyennek gyermekkorunkban elképzeltük. Ti emlékeztek az első csalódásra, az első pofonra, amit az élettől kaptatok? Emlékeztek arra, amikor először ábrándultatok ki a világból, vagy egy számotokra nagyon fontos emberből? Bizonyára mindannyiunknak vannak ilyen emlékei és a legjobb, amit tehetünk, hogyha a tapasztalatainkból erőt merítünk és megmutatunk gyermekeinknek néhány olyan megküzdési stratégiát, amely stratégia segített nekünk.

A megtorpanás

Természetesen minden ember más, a gyermekek is különbözhetnek szüleiktől – ahány ember, annyi lélek, annyi élmény, annyi kapcsolat. Ezért nem biztos, hogy gyermekünk is hasonlóképpen fogja venni az akadályokat, mint mi. Nagyon fontos azonban, hogy mindig minden körülmények között tudjunk arról, ha probléma éri őt, ha fájdalom van a szívében. A fiatalok olykor felnőtt szemmel csekélységnek tűnő dolgokat, változásokat is hatalmas tragédiaként élhetnek meg. Ez azonban olykor így természetes. Bontogatják szárnyaikat, megismernek rengeteg új embert, sok új szituációt és megannyi azelőtt ismeretlen érzéssel találják szemben magukat. Ez bizony nem csekély kihívást jelent a számukra. A folyamatos tanulás, a fejlődés, az akadályok és a kérdőjelek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy olykor bizony megtorpannak – előfordul, hogy nem tudnak kezelni egy adott helyzetet, vagy konfliktust. Ilyekor jövünk mi, szülők a képbe.

A figyelem

Fontos, hogy amikor a gyermek elbizonytalanodik, elkeseredik, kérdései, vagy félelmei vannak, mindig legyünk mellette. Lehet, hogy nem fogjuk tudni megérteni őt teljesen, de próbáljuk meg elfogadni az érzéseit, hallgassuk meg és támogassuk őt. Szülőként persze sokat aggódunk, sőt olykor mi is megijedünk, például akkor, ha nem tudjuk kezelni gyermekünket. Ilyenkor azonban a legjobb út a kommunikáció és a figyelem. Őszinteséggel, érdeklődéssel és kellő nyitottsággal be fogunk tudni fogadni mindent, ami gyermekünk olykor kusza érzésekkel teli lelkét nyomja. Annyi a dolgunk, hogy megfigyeljük reakcióit, odafigyelünk arra, hogy melyek azok az időszakok és állapotok, amikor a leginkább kommunikációképes és amikor a leginkább hajlandó arra, hogy elfogadja a segítséget és meghallgassa tanácsainkat. Ez azonban nagyobb munka, mint gondolnánk. De megéri!

A szülői munka gyümölcse

Szülőként felelősséggel tartozunk gyermekinkért, a türelem, a figyelem és az odaadás a mindennapi családi élet részei kell, hogy legyenek. Amennyiben képesek vagyunk arra, hogy gyermekeinknek mindig, minden körülmények között ott legyünk és sikerül elérnünk, hogy érezzék, bármikor támaszkodhatnak ránk és mindent megoszthatnak velünk, olyan értéket teremtünk a velük való kapcsolatunkba, amely érték hosszútávon nagyon is kifizetődő. Egy gyermek, akit megértenek, elfogadnak és támogatnak, magabiztos, határozott, tudatos és boldog felnőtté válik. Amennyiben mi támogatjuk őt, nem kell „pajzsot” húznia maga köré, nem kell mindig egyedül megvédenie magát, maradhat pont annyira naiv, amennyi naivság ahhoz kell, hogy bármi történjen is, szépnek lássa a világot és a világban a saját maga helyét és szerepét.

Figyeljünk és vigyázzunk rájuk, értsük meg, fogadjuk el őket és nyújtsunk támaszt a gyermekeinknek!