Vajon ki mennyit gondol gyermekkorára? Kinek mik a legszebb és legtraumatikusabb élményei? És vajon milyen hatással van saját gyermekkorunk gyermekünkkel való kapcsolatunkra? Megpróbáljuk megadni neki azokat a dolgokat, amelyekre nekünk volt, vagy lett volna szükségünk, vagy teljesen újra értelmezzük a szülő-gyermek viszonyt?

A szülők hajdani gyermekkora

Szerencsés esetben a fenti kérdésekre tudjuk a válaszokat, tudatosan nevelünk és tudatosan formáljuk gyermekeinkkel való kapcsolatainkat. Szülőként akkor vagyunk a legideálisabb helyzetben, hogyha tisztában vagyunk azzal, hogy mi az, amit gyermekkorunkban a leginkább elvártunk szüleinktől és mennyire teljesültek ezen elvárásaink. Abban az esetben ugyanis, hogyha pontosan tudjuk, hogy mi az, ami hiányzott nekünk, vagy éppen ellenkezőleg: valami olyat kaptunk a család szentségében, aminek a mai napig érezzük a pozitív hatásait az életünkben, akkor lehetőségünk adódik arra, hogy – ellentétben szüleinkkel, vagy hasonlóképpen hozzájuk – megadjuk gyermekünknek. Legyen ez bármi: több idő, minőségi kommunikáció, őszinteség, bizalom, gyakoribb érzelemkifejezés – a lista végtelen. Tegyük fel a kérdést magunknak: milyen volt gyermeknek lenni és milyen gyermekkort szeretnénk saját lurkónknak biztosítani?

A szülői lét fejlődése

Mindemellett nem elhanyagolandó az a tény, hogy olykor csak azokat a szocializációs mintákat és formákat ismerjük, amelyeket megtapasztaltunk. Ebben az esetben kihívást jelenthet, hogyha valami olyasmit szeretnénk megadni gyermekünknek, amit mi nem kaptunk meg. Nézzünk egy példát! Amennyiben szüleink nehezebben mutatták ki szeretetüket, előfordulhat, hogy számunkra sem triviális az ölelgetős-puszilgatós „szeretet-nyelv”. Azonban szeretetünket ezerféleképpen kimutathatjuk. Sokat számítanak a gesztusok, a tettek és a szavak is – van, akinek könnyebb kimondani, van, akinek könnyebb kimutatni azt, hogy mit jelent neki a számára fontos személy. Végsősoron minden tanulható és fejleszthető. Kellő energiabefektetéssel és figyelemmel olyan szülővé válhatunk, amilyen szülővé csak akarunk.

Óvatosan a szavainkkal!

Nincs tökéletes szülő, nincsenek tökéletes kapcsolatok, ahol szeretet van, ott olykor fájdalmak is vannak. Ha ezt elfogadjuk, akkor nincs más hátra, törekednünk kell arra, hogy tanuljunk konfliktusainkból, hibáinkból és minden nehéz szituációból. Bármennyire is szeretnénk, sajnos elkerülhetetlenek a veszekedések gyermekeinkkel is. Figyeljünk oda azonban arra, hogy ne mondjunk olyat, amit később megbánunk, ne okozzunk szavainkkal, vagy viselkedésünkkel olyan sebeket, amelyek csak nagyon lassan tudnak begyógyulni gyermekünkben. Akármennyire is türelmetlennek, fáradtnak, feszültnek vagy erőtlennek érezzük magunkat, válogassuk meg szavainkat és a hangnemre is figyeljünk oda. A gyermeklélek érzékeny és sebezhető, emlékszik és megbocsájtó ugyan, de nincs felvértezve arra, hogy időről időre képes legyen megbirkózni a fájdalom, vagy csalódás maró érzelmeivel.

Milyen volt gyereknek lenni?

Vannak érzékenyebb és kevésbé érzékeny gyerekek, ismernünk kell saját lurkónk határait, azt, hogy mit hogyan és milyen körülmények között képes befogadni tőlünk. Hiszen csakúgy, ahogyan szülőként elvárjuk gyermekünktől, részünkről is fontos az őszinteség, ezért olykor bizony elhangozhatnak olyan kritikaként hangzó, megemésztendő vélemények, kijelentések, amelyekkel a gyereknek feladata van (lenne). Nagyon fontos, hogy ezeket a kellemetlen, vagy kínos témákat miként tárjuk elé és hogyan kezdeményezünk róluk beszélgetést. A legfontosabb talán az, hogy ne konfliktusos helyzetek közepette csússzon ki a szánkon olyan, amit később megbánunk és ami miatt sokáig főhet a fejünk. Nem beszélve arról, hogy így a gyermek sem fogja tudni annyira komolyan venni azt, amit mondunk neki, inkább csak annyi történik, hogy megbántjuk őt. Forduljunk felé úgy és kezeljük őt úgy, amilyen módon mi szerettük volna gyermekkorunkban, ha bánnak velünk a felnőttek. Olykor nagyban segíti a gyermekünkhöz való hozzáállásunkat, hogyha belegondolunk abba, hogy milyen volt nekünk, szülőknek gyereknek lenni.

Törekedjünk arra, hogy úgy legyünk jó szülők, ahogy gyermekeinknek szüksége van rá. Közben ne feledjük: minden szülő jó szülő, aki teljes szívéből szereti gyermekét. Szeressük tehát őket és vigyázzunk rájuk!