Ti emlékeztek még arra, hogy gyerekként miről álmodoztatok? Milyen életről, milyen házasságról, milyen munkáról, milyen barátokról? Álom maradt vagy valóság? Vajon mennyire vegyük komolyan gyermekeink elképzeléseit, fantáziáit és álmodozásait? A válasz: nagyon! A gyermeki hitnek, reménynek és édes naivságnak gondolatteremtő ereje van. Használjuk apró csodák megálmodására és megvalósítására.

Gyermekként a világ

Gyermekeink olyan szemüvegen keresztül szemlélik a világot, amilyen szemüvegen keresztül csak szeretnék, elhisznek minden szépet és jót, amit látnak, vagy látni vélnek, úgy örülnek még a legapróbb dolgoknak is, ahogyan mi felnőttek olykor még a legnagyobb dolgoknak sem tudunk. Példát vehetnénk a legkisebbekről, arról ahogyan kacagni tudnak, ahogyan megélnek minden érzést, amilyen bizalommal és jóhiszeműen fordulnak társaik felé, hogy mindenkinek adnak második esélyt, számukra mindenki egyenlő esélyekkel indul szeretetükért és olykor egy nap alatt képesek barátságokat, kapcsolatokat építeni és fejleszteni. Nyitottak, őszinték, vidámak és önfeledtek.

Bizalom

Vajon hol veszítjük el gyermeki énünket? Álljunk meg egy pillanatra és vegyük jól szemügyre gyermekeinket. A rohanós mindennapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyi mindent tanítanak nekünk ők is, azáltal, hogy szeretnek minket és hogy mi szerethetjük őket. Ahogyan minden felnőtt, úgy minden gyermek más. Van, akit meg kell fejteni, türelmesen ki kell csalogatni csigaházából, hogy aztán elkápráztasson bennünket. De vannak olyanok is, akik legcserfesebb tündérekként hengerelik le környezetüket. Nagy felelősség a miénk. Úgy kell nevelnünk és tanítanunk gyermekeinket az életre, hogy mindeközben folyamatosan hagyjuk kibontakozni és érvényesülni a személyiségüket. Fontos, hogy már egészen kicsi korukban jól érezzék magukat a bőrükben, bátran merjék vállalni mind az érzéseiket mind a gondolataikat és őszintén tudjanak kérdezni. A gyermeki kíváncsiság nagyon fontos. Hagyjuk rácsodálkozni őket az életre és mutassuk meg a világot a lehető legtöbb szemszögből, hogy eldönthessék, milyen nézőpont, mely gondolkodásmód az, amely nekik tetsző és komfortos. Egyszerre kell elérnünk azt, hogy bízzanak bennünk és azt, hogy bízzanak saját magukban.

Kíváncsiság

Fontos, hogy hallgassuk meg őszinte vágyaikat, kérdezzünk arról, hogy mi érdekli őket a legjobban, mit szeretnek csinálni a legszívesebben, hogy képzelik el magukat akár pár év múlva, akár a még távolabbi jövőben. Persze, tudjuk, hogy a gyermeki elképzelések akár évente változhatnak, de ha azt érzik, hogy bárkik lehetnek és szülői bátorítással bármit elérhetnek, eléggé biztonságban érzik majd magukat ahhoz, hogy a kamaszkor nehéz éveiben merjék keresni önmagukat később pedig, ami talán még ennél is fontosabb, merjék megvalósítani önmagukat.

Tanítsuk egymást

Ahogyan a gyermekek tanítanak minket, úgy részünkről is fontos a példamutatás. Amikor lurkóink elbizonytalanodnak, meghátrálnak, csalódás éri őket, vagy egy addig ismeretlen, idegen és ijesztő helyzetbe kerülnek, legyünk ott nekik. Mutassuk meg, hogy kell túl lendülni a nehézségeken, hogyan győzzük le humorral még a legelkeserítőbb gondolatokat is, hogyan ne befolyásolja minden kapcsolatukat egyetlen csalódás, hogyan legyenek türelmesek és hogyan találják meg a középutat a bizalom és az óvatosság között.

Érjük el, hogy nevessenek minden nap, hogy merjenek nagyokat álmodni, hogy ne engedjék mások által elbizonytalanítani magukat, álljanak ki az igazukért és azért, amiben ők hisznek és azért, ahogy ők látják a világot. Vigyázzunk rájuk, formáljuk őket, úgy, hogy közben végig elfogadjuk és olyannak látjuk őket, amilyenek.