Az eltűnt gyermekek és fiatalkorúak megtalálását elősegítő kampányunkban a prevencióra és a kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. Az egyik legfontosabb preventív kezdeményezésünk a Vigyázz Rám Iskolai Felvilágosító Programsorozat.
Április 16-án, hétfőn elindítottuk az Ezer Lámpás Éjszakája – Vigyázz rám elnevezésű felvilágosító, prevenciós előadássorozatunkat, amellyel a legveszélyeztetettebb korosztályhoz a 12-18 év közötti fiatalokhoz szeretnénk szólni. Tájékoztatást nyújtunk az eltűnt gyermek-és fiatalkorúak eltűnésének hátteréről és a csellengés veszélyeiről.
A felvilágosító programjainkban olyan személyek, gyermekpszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek, bűnmegelőzésben érintett rendőrségi dolgozók és alapítványunk munkatársai vesznek majd részt, akik a csellengéssel összefüggő veszélyekre, a kiváltó okokra és a prevenciós intézkedések fontosságára hívják fel a figyelmet. Makai Gábor pszichológus és Tolnay Krisztina címzetes rendőr főtörzszászlós, iskolarendőr közreműködésével veszi kezdetét a prevenció, két nyolcadik kerületi iskolában: a Deák Diák Általános Iskolában és a Németh László Angol Testnevelés Tagozatos Általános Iskolában.
Programunkat a Csellengő Kisokos „Vigyázz rám” kiadványunkkal tesszük hatékonyabbá. A tájékoztató füzettel gyerekeknek, felnőtteknek, családtagoknak és pedagógusoknak szeretnénk segíteni a prevenció és a tájékoztatás jegyében. A füzet tartalma a következő:
- tények, statisztikák az eltűnésekkel kapcsolatban;
- hasznos tudnivalók: teendők eltűnt személy keresése esetén, illetve a rendőrségi bejelentés folyamatának részletei;
- stressz gyermekkorban;
- a csellengésig vezető út és a gyermekekre leselkedő veszélyek: a családon belüli erőszak, az internet veszélyei és a szerek veszélyei;
- hasznos tanácsok, prevencióval összefüggő lépések;
- megtörtént esetek.
A programban résztvevő diákokkal kitöltünk egy tesztet is, annak érdekében, hogy felismerjük, hogy ha egy gyermek hajlamos a csellengésre és jelezni tudjuk, ha további prevenciós lépések szükségesek a biztonsága érdekében.
Ahhoz, hogy a megelőzés sikeres legyen, az előadás során a fiataloknak lehetősége lesz arra, hogy kérdezzenek szakértőinktől, így lehetőség adódik arra, hogy a programsorozat teljes egészében az ő igényeik szerint valósuljon meg és a már meglévő témák mellett olyan témákkal kapcsolatban is tájékozódjanak, amelyek mindig is foglalkoztatták őket. Meg kell ismernünk a gyermekek igényeit, gondolatait, kételyeit és kérdéseit azért, hogy valódi segítséget nyújtsunk azoknak, akiknek szüksége van rá.
Köszönjük, hogy nyomon követitek munkásságunkat, reméljük, hogy programunk sok-sok iskolába eljut majd és egyre több és több gyermeknek felnyithatjuk a szemét a rá leselkedő veszélyekre és a csellengés következményeire.
Várjuk továbbá olyan szakértők jelentkezését, akik szívesen erősítenék csapatunkat.
Vigyázzunk a fiatalokra, beszélgessünk velük, hallgassuk meg őket!