A családon belüli erőszak a legtöbb esetben rejtve marad. De nem mindig az áll a háttérben, hogy az áldozat nem meri felvállalni a vele történteket. Természetesen egy ilyen hatalmas tragédia után fájdalmas és hosszú út vezet addig, ameddig a bántalmazott szembesül a történtekkel és mer(ne) segítséget kérni. De amikor ezt megteszi, a legnagyobb jelentősége annak van, hogy környezete miként reagál.
Látencia
Azok közül az esetek közül, amikor egy fiatalkorút családon belül bántanak, zaklatnak, sértegetnek vagy molesztálnak, a legmeghökkentőbb az, amikor a család nem veszi észre – pontosabban nem akarja észre venni ezt. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy imádott és féltett kislányunkon vagy kisfiunkon ne vegyük észre az abúzusra utaló jeleket. Egy édesanya látja, érzi, hogy gyermeke boldogtalan, fél, vagy traumatizált. De akkor miért vész a látencia ködébe ennyi gyermekbántalmazással kapcsolatos eset?
A környezet
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy családon belüli erőszak terheivel sújtott család minden tagjában súlyos pszichés zavarok jelentkezhetnek, illetve lelkileg olyan megterhelő és a tehetetlenség elviselhetetlen érzését kiváltó lenne a szembesülés folyamata, hogy sokan – akár tudat alatt – a tagadást választják. Ilyenkor lenne szükség arra, hogy a gyermek egyéb szocializációs színtereiről lépjen fel valaki az érdekében. Egy óvodai, vagy iskolai pedagógus is lehet az, aki észreveszi a gyermeken a testi, lelki, vagy viselkedésbeli változásokat.
Vegyük észre
Szülőként, nevelőként, pedagógusként mindig abból induljunk ki, ha látunk valami problémára utaló jelet a gyermeken, hogy ő nem fog szólni róla. Fél, zaklatott, megalázva érzi magát és a felnőttekbe vetett bizalma is sok sebből vérzik. Ezért nem szabad várnunk arra, hogy ő kérjen segítséget. Elképzelhető, hogy egy idő után mer szólni az átélt szörnyűségekről, de addigra már visszafordíthatatlan károk is történhetnek vele, benne – akár egy átélt abúzus is évekre tönkreteheti fejlődésben lévő testét, lelkét és személyiségfejlődését egyaránt.
Felelősséggel tartozunk
Félünk beleszólni mások életébe, úgy érezzük nincs jogunk ahhoz, hogy bíráskodjunk, vagy feltételezéseket gyártsunk egy másik családról. Azonban amint érzékeljük a problémát, felelősségünk segíteni. Felelősséggel tartozunk az ártatlan gyermekekért, akiken, ha mi nem, mások sem fognak segíteni. Talán könnyebbnek tűnik szemet hunyni a történtek felett, és bízni abban, hogy majd másvalaki is észreveszi és ő majd megvédi a gyermeket. Ha azonban mindenki így gondolkozik a gyermek teljesen egyedül maradhat fájdalmaival.
Segítsünk
Hihetetlen, de igaz: a gyermekjóléti szolgálatok által ismertté vált erőszakos cselekmények csaknem 90%-a százaléka családon belül történt. Szembesüljünk a családon belüli erőszakkal és vegyük észre, hogy ez az egyik legjelentősebb társadalmi problémák egyike Magyarországon. Fogadjuk el, hogy szerepünk és felelősségünk van abban, hogy a környezetünkben lévő fiatalok egészségesek és boldogok legyenek.
Mindenki megérdemli az újrakezdést. A gyermekek leginkább, hiszen gondoljunk csak bele: a bántalmazott gyermekek alig kezdték csak el az életnek nevezett hatalmas kalandot és máris újra kell kezdeniük. Szerencsés esetben szakemberek és pszichológusok segítségével még lehet esélyük a boldogságra. Ennek azonban az a feltétele, hogy véget érjenek szenvedéseik.