Dr. Zacher Gábor felhívta a szülő-társadalom figyelmét arra a meghökkentő és egyben végtelenül szomorú tényre, hogy sajnos naponta alig 10 perc minőségi kommunikáció zajlik a család tagjai között.  Toxikológus főorvosként orvosolandó problémának tartja továbbá azt, hogy a szerfogyasztó fiatalok legtöbbször valamilyen űrt próbálnak betölteni függőségükkel – életükből hiányzik a szeretet, a figyelem és a gondoskodás. És pontosan ez az, ami miatt annyira aggasztók a hazai statisztikák, amelyek azt mutatják, hogy egy átlagos szülő nem több, mint napi 7 percet kommunikál csupán csemetéjével, ellenben akár 3,5 órát is eltölt televízió előtti kikapcsolódással. Ennyi idő nem elég még arra sem, hogy megtudjuk, milyen napja volt gyerkőcünknek, vagy akár arra, hogy kipuhatolózzuk, hogy érzi magát. Arra pedig végképp nem elég, hogy fény derüljön a gyermek esetleges devianciájára, sérelmeire és ki nem elégített szükségleteire.

Mai felgyorsult világunkban sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi az, amire igazán fontos (lenne) időt szánnunk. Természetesen egyénenként és családonként más-más prioritások érvényesülnek, illetve a kötelességeink sem elhanyagolandók. Azonban előfordulhat, hogy a munka és a család megkívánta teendők közti lavírozás folyamatában elfelejtjük megélni a pillanatokat.

Felbecsülhetetlen pillanatok

A pillanatokat, amikor édesanyák és édesapák vagyunk és a pillanatokat, amikor gyermekünknek szüksége van ránk. Szülőként nagyon fontos szem előtt tartanunk, hogy feladataink közül a legnemesebb, első és legfontosabb feladatunk szülőnek lenni. Nem mellesleg ez a leghálásabb szerep is, hiszen minél többet adunk, annál többet kapunk. Türelemmel, gondos odafigyeléssel és határtalan, feltétel nélküli szeretettel csodákat érhetünk el: a csöpp kis ember, akit nevelünk, bárkivé válhat. Boldogsága a mi kezünkben van.

Álljunk meg egy pillanatra és gondoljunk bele abba, hogy van-e bármi, ami nagyobb örömmel tölt el minket, mint gyermekünk önfeledt kacagásának hangja. A realitás ugyan megköveteli tőlünk a felelősségteljes gondolkodást, vagyis azt, hogy munkahelyünkön is a maximumot hozzuk ki magunkból annak érdekében, hogy ne veszítsük el állásunkat és gyermekünk minél több igényét kitudjuk elégíteni és meg tudjunk neki adni mindent, amire szüksége van. Ám ne felejtsük el, hogy az együtt töltött idő sokszor felér egy új játékkal vagy egy új kiscipővel. Minden egyes közösen eltöltött óra hozzájárul ahhoz, hogy bensőséges, őszinte és bizalmon alapuló kapcsolat alakuljon ki köztünk és gyermekünk között.

Ismerjük meg gyermekünket!

Igaz, szülők lévén biztosak vagyunk abban, hogy mi ismerjük a legjobban csemetéinket, ez azonban nem triviális. Időt kell szánnunk arra, hogy a lehető legmélyrehatóbban megismerjük gondolatait, érzéseit, félelmeit és bizonytalanságait. Ne csupán arról beszélgessünk vele, hogy mi történt a suliban, mikor lesz a következő különóra, vagy mi legyen a vacsora. Fontos, hogy legyenek olyan napok, amikor nem kizárólag a napi történésekről esik szó. Beszélgessünk vele a világról, a dilemmáiról, a kapcsolatunkról, a szükségleteiről és teremtsünk lehetőséget arra, hogy merjen bármiről kérdezni és merjen bármit megosztani velünk. Ehhez meg kell teremtenünk a megfelelő légkört és hangulatot azért, hogy érezze, kíváncsiak vagyunk rá, érdekel minden, ami a buksijában van és törődünk vele. Ezt elérni nehezebb és időigényesebb folyamat, mint gondolnánk.

Kamaszkor

Áldozzunk időt és energiát arra, hogy rendszeresen minőségi időt töltsünk el lurkóinkkal és meglátjuk, hogy ez olyan hosszútávú – akár életre szóló – befektetés lehet, ami a legszükségesebb helyzetekben válik kifizetődővé. Hozzánk fordul majd a bajban, tőlünk kér segítséget, nem lesznek titkai, bízik bennünk és tanácsainkban, így megtudjuk óvni őt a fájdalmak, csalódások és a rá leselkedő veszélyek egy részétől. Amennyiben gyermekkorában nem alakul ki benne a szülők felé mutatott bizalom, kamaszkorában sokkal nagyobb az esélye annak, hogy olyan szituációkba keveri magát, amely szituációk kezelése sokkal több energiát igényel a szülei részéről, mint amennyit igényelne a kicsi korában vele folytatott minőségi és aktív kommunikáció. Sőt, mi több, serdülő gyermekeinkkel sokkal nehezebb közelebbi és őszinte kapcsolatot kialakítanunk – törekedjünk tehát arra, hogy ez egy folyamat legyen, amely folyamat célja a bizalom elrése, ugyanis ez az érzés egy olyan biztonságérzettel jár együtt, amely védelmi hálóként szolgál majd a kamaszévek nehézségei ellen. Fontos, hogy még legbizonytalanabb időszakaikban is egy valamiben mindig biztosak legyenek – abban, hogy szüleire bármikor, bármilyen helyzetben számíthatnak és mindent megbeszélhetnek velük.

Töltsünk tehát annyi minőségi időt gyermekeinkkel, amennyit csak tudunk. Játsszunk és beszélgessünk velük, hallgassuk meg és támogassuk őket, nevessünk és sírjunk velük együtt. Legyünk ott nekik mindig, amikor szükségük van ránk.

Vigyázzunk rájuk!