Ahogyan a felnőttek életében, úgy a gyermekek életében is fontos szerepet játszik a „társasági élet”. Akár a személyiségfejlődésükre is hatással lehet az, hogy kivel barátkoznak, kit ismernek meg, kivel töltik szabadidejük nagy részét, illetve milyen a kapcsolataik minősége, mélysége és tartóssága.
Kapcsolatépítés a gyermek saját preferenciái alapján
A barátokkal való kapcsolataikra természetesen hatással vannak a szülők, illetve a személyes környezetében élő felnőttek és azok kapcsolatai, viselkedése társas szituációkban, illetve kommunikációjuk és érzelemkifejezési módszereik egyaránt. Mindemellett a kapcsolatépítés az egyik első olyan terület, amely területen a gyermek önállóan dönt. Annak fogja keresni a társaságát, aki neki szimpatikus, azzal barátkozik majd, akivel ő jól érzi magát, kapcsolatokat épít és formál, szeret és csalódik. Szülőként annyit tehetünk, hogy biztosítjuk arról, hogy számíthat ránk, ha valami bizonytalanság, vagy kétely éri őt barátságaiban, esetleg megrendül a bizalma valakiben. Rajta áll azonban, hogy kinek mekkora bizalmat szavaz meg, hogy kit mennyire enged magához közel és engednünk kell, hogy kialakuljon benne: mi az, amire szüksége van a barátaitól és a számára fontos, közel álló személyektől, illetve mi az, amit vár ezektől a kapcsolatoktól.
Elfogadás
Természetesen biztosítsuk gyermekünknek a megfelelő értékrendet, az elveket és a határozottság és magabiztosság kialakulására alkalmas légkört, amely segítségével könnyű szerrel különbséget tud tenni jó és rossz között és meghúzhatja majd saját kis határvonalait. De ne befolyásoljuk és ne akarjuk saját képünkre formálni őt. Amennyiben ő kevésbé, vagy éppen ellenkezőleg, sokkal inkább szociális természetű, hagyjuk kibontakozni és fogadjuk el őt. Ne ijedjünk meg, ha társas élete egészen másképpen alakul, mint a miénk.
Ám nem árt olykor puhatolóznunk nála, hogy érzi magát az iskolában vagy a barátai között, annak érdekében, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem magányos és nem bántják őt. Akkor ugyanis, hogyha egy gyermek magányosnak és kitaszítottnak érzi magát közösségeiből, előfordulhat, hogy torzul az önképe és megpróbál „megfelelni” azoknak a csoportnormáknak, amely csoportnormák uralkodnak abban a közösségben, amelynek tagja szeretni lenni. Ez pedig veszélyes folyamat. Jól eső és biztonságot nyújtó érzés az, amikor tartozhat valahova és csoporttagként definiálhatja saját magát, de nagyon fontos, hogy ne azonosuljon teljesen a csoporttagokkal – tartsa meg identitását és önképét, ne érezzen megfelelési kényszert, továbbá ne okozzon frusztrációt számára, ha önmagát adja és kinyilatkoztatja saját, önálló véleményét. Amennyiben ugyanis elbizonytalanodik önmagában, hajlamos lehet arra, hogy hagyja magát befolyásolni.
Útkeresés
A gyermek-és kamaszkor az útkeresés időszaka. A lurkók ilyenkor feszegetik saját és mások határait, kipróbálnak bizonyos számukra kívánatosnak tűnő szerepeket és magatartásformákat, kezd kiforrni a személyiségük és ez idő alatt sebezhetőbbek, határozatlanabbak és bizonytalanabbak az élet szinte minden területén. Hagynunk kell bontogatni szárnyaikat és csak akkor avatkozzunk közbe, hogyha valóban rossz társaságba keveredik, ahol olyan fiatalokkal van körülvéve, akik negatív befolyást gyakorolnak rá. Elengedhetetlen azonban, hogy bízzunk gyermekünkben: ha úgy látjuk, hogy megfelelő módon kezeli társait és a veszélyes helyzeteket, ha nyílt és őszinte kapcsolatunk van vele, adjuk meg a lehetőségét annak, hogy ő döntsön arról, hogy kit enged be az életébe. Lehet, hogy az egyik barátja hajlamos veszélyesebb dolgokat kipróbálni, vagy megtenni, ő viszont nem biztos, hogy a társa lesz ezekben a dolgokban, elképzelhető, hogy kötődik hozzá, de nem hajlandó követni őt a helytelen döntéseiben. Ezt a kötődést – óvatosan és körültekintően ugyan -, de tiszteletben kell tartanunk.
Őszinteséggel a veszélyes helyzetek ellen
Vannak persze kivételek, olyan szélsőséges esetek, amikor tudomásunkra jut, hogy szemünk fénye életveszélyes helyzetekbe is kerülhet, ha számunkra gyanús fiatalokkal barátkozik. Ez egy igen kínos helyzet, hiszen a gyerekek rettentő nehezen kezelik a tiltást. Sőt, mi több: minél inkább tiltjuk őket, annál kevésbé hallják meg, ha óvva intjük őket. Az ilyen szituációk megelőzése szempontjából is olyan fontos az őszinte kommunikáció a családban. Amennyiben a gyermek nem érzi, hogy szülei elnyomják és folyamatosan megkérdőjelezik őt és döntéseit, hanem tudja, hogy elfogadják, megértik, támogatják őt és bíznak benne, akkor kevésbé fordul elő olyan szituáció, amely következtében a gyermek a titkolózást, vagy a szüleivel való ellenszegülést választja.
Fogadjuk el gyermekeinket, bízzunk bennük, támogassuk és szeressük őket úgy, ahogy vannak. Legyünk mentsvárai, óvjuk őket, de adjuk meg nekik azt a fajta szabadságot a kapcsolataikra irányuló döntéseikre vonatkozóan, amely szabadság magabiztosságot hoz majd az életükbe.