Hol jársz most, drága gyermekem? Mikor láthatlak újra, mikor ölelhetlek szorosan magamhoz? Életben vagy? Bántanak? Szökésben vagy? Bár megvédhetnélek mindentől.
Fáj az élet nélküled. Fáj, hogy nem lehetek veled, melletted. Te vagy az első gondolatom reggel, és az utolsó éjjel. Álmaimban találkozunk, fogom a kezed, te nevetsz és csillog a szemed, mert boldog vagy. Így akarok emlékezni rád. Mert remélem, hogy egyszer majd újra boldog leszel. Itthon leszel. És megvalósítjuk minden álmodat. Együtt. Közösen.
A ház minden szegletéről Te jutsz eszembe. Mennyi emlék, mennyi apró csoda egy gyermekkel az élet! Megtanítottál élni, örülni, szeretni és Te tettél azzá, aki most vagyok. Születéseddel felforgattad a világot, kacajoddal bearanyoztál minden szürke hétköznapot. Minden nap félek, rettegek, hogy nem láthatlak többé. De mindig erősebb a remény. Sosem mondok le rólad. Minden gondolatom te vagy.
Talán van benne igazság, hogy az ember akkor jön csak rá, hogy mennyire fontos számára valaki, amikor elveszíti őt. Nem azért mert előtte kevésbé szerette, csupán csak nem kellett elképzelnie az életét nélküle. Amikor viszont nincs vele, nem beszélhet vele, rájön, hogy ő volt minden boldogságának forrása, ő volt az élete, a mindene. Miért képzelnénk el valaha is nélküle?!
Nem adom fel, míg élek a reményt, hogy egyszer újra megsimogathatom majd arcodat. Elképzelem, milyen felnőtt lennél, olyan különleges vagy… talán nem is tudod mennyire! Mindent odaadnék azért, hogy halljam a hangod, és tudjam, életben vagy. Ha elég szorosan behunyom a szemem és elképzellek magam előtt, olyan mintha itt lennél. Mintha itt lennél Te is a szobában és annyira valóságos, hogy szinte érzem az illatod. Elképzelem miről beszélgetnénk. De amint kinyitom a szemem már nem vagy mellettem. Ezért van, hogy ki nem állhatom a valóságot. A valóságot nélküled.
Akkor jöttem rá, mekkora szívem van, amikor elkezdtelek szeretni. Szinte már akkor szerettelek, amikor még csak akartalak, de nem voltál. Szerettem a gondolatot, hogy leszel. Hogy szülő leszek, a Te biztonságod és családod. Napról napra egyre jobban szeretlek és úgy érzem, szívem minden dobbanása a Tiéd. Csak szülőként tapasztalható meg ez a fajta érzelmi kötelék. Láthatatlan, de erősebb mindennél és mindenkinél. Mégis elszakítottak tőlem. Bár megvédhettelek volna mindentől.
A világ veszélyes hely. Az ember nem is gondolná mennyire veszélyes. Azt kívánom, bárcsak mindenki jó ember lenne, bárcsak senki ne bántaná a másikat, bárcsak leküzdhetne mindent a szeretet. Bárcsak egy jobb világba születtél volna… Van ilyen? Hogy jobb világ? Nem tudom… Azt tudom, hogy ez az a világ, ahol elveszítettelek Téged. Pedig már elterveztem mindent. Egy boldog életet álmodtam meg Neked. Lehet álomból valóság? Hiszem, hogy lehet. Ezért várlak. Várlak minden nap minden percében. Tartsd ki, mert megtalállak. Ebbe tudok kapaszkodni csak. Remélem, hogy bárhol is vagy, érzed, amikor rád gondolok és tudod, hogy mindent megteszek azért, hogy megtaláljalak.
Szülők! Használjatok ki minden percet gyermekeitekkel! Éljétek meg a szülői lét minden boldogságát, élvezzétek ezt a különleges kapcsolatot gyermekeitekkel. Ne bosszankodjatok apróságokon és ragadjatok meg minden lehetőséget, amikor közös időt tölthettek el együtt. Beszélgessetek velük, vigyázzatok rájuk, szeressétek őket.