Határidő: 2019. március 31.
Az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány a 2018/2019-es tanév tavaszi félévéhez kapcsolódóan, országos rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekek számára „Biztonságos gyermekkor” címmel.
Mi is az Ezer Lámpás Éjszakája?
Az Ezer Lámpás Éjszakája program a nemzetközileg is bejegyzett Eltűnt Gyermekek Világnapjához (május 25.) kapcsolódik.
Mivel foglalkozunk?
Célunk, hogy segítséget nyújtsunk az eltűnt gyermekek minél hatékonyabb felkutatásában és felhívjuk a figyelmet a preventív intézkedések fontosságára. Magyarországon nekünk köszönhetően valósult meg az amerikai minta alapján létrehozott úgynevezett „tejesdoboz akció”, melynek segítségével tejes dobozok oldalán tesszük közzé eltűnt fiatalkorúak fényképeit, és fontos üzeneteket a csellengéssel kapcsolatosan. Az általunk útjára indított tejesdoboz akcióval hozzájárultunk a jelenséggel összefüggő prevenció elindításához.
Küldj egy rajzot nekünk, aminek a témája a biztonságos gyermekkorhoz kapcsolódik: mikor vagy boldog, mikor érzed magad biztonságban.
Két témakörben várjuk a pályaműveket:
- SZERETŐ CSALÁD (Ebben a kategóriában például olyan pályaműveket várunk, hogy mi a legszebb/legkedvesebb családi pillanat vagy milyen egy tökéletes nap a családdal.)
- BIZTONSÁGBAN ÉLNI (Ebben a kategóriában arról lehet például rajzolni, milyen veszélyekkel kell szembe nézni, kivel lehet a rossz gondolatokat megbeszélni, mivel jár a csellengés.)
Korosztályonként 3 helyezettet és egy közönségszavazás győztest hirdetünk.
A zsűri által választott művekből egy katalógust készítünk, ami nyomtatásban is megjelenik várhatóan 2019 szeptemberében. A rajzokat a nagyközönség számára is szeretnénk bemutatni, így terveink szerint a katalógus megjelenésével párhuzamosan egy kiállítást is rendezünk a legjobbnak választott alkotásokból. A kiállításnak a Premier Kultcafé (Budapest, Üllői út 2-4, 1085) ad majd otthont.
Pályázati kategóriák
- 3-4. osztályosok
- 5-6. osztályosok
- 7-8. osztályosok
Közönségszavazás
A beérkezett művek előzsűrizését követően, várhatóan 2019. májusában között közönségszavazást szervez az Ezer Lámpás Éjszakája az Eltűnt Gyermekek Felkutatásáért Alapítvány a honlapján.
A legtöbb szavazatot gyűjtő alkotás készítőjét jutalmazzuk. A közönségszavazás pontos időpontjáról az Ezer Lámpás Éjszakája Facebook oldalán tájékoztatjuk az érdeklődőket.
Nyeremény
3-4. osztályos korosztály:
- helyezett nyereménye: 1 db digitális rajztábla
- helyezett nyereménye: 10.000 Ft értékű könyvutalvány
- helyezett nyereménye: 5.000 Ft értékű könyvutalvány
5-6. osztályos korosztály:
- helyezett nyereménye: 1 db digitális rajztábla
- helyezett nyereménye: 10.000 Ft értékű könyvutalvány
- helyezett nyereménye: 5.000 Ft értékű könyvutalvány
7-8. osztályos korosztály:
- helyezett nyereménye: 1 db digitális rajztábla
- helyezett nyereménye: 10.000 Ft értékű könyvutalvány
- helyezett nyereménye: 5.000 Ft könyvutalvány
Közönségszavazás nyertese: 1 db digitális rajztábla
Pályázati feltételek
A pályázatra egy gyermek egy alkotást küldhet be, amely más pályázaton nem vehet részt. A több alkotást beküldő gyermek kizárja magát a művek elbírálásából. A pályázaton kizárólag magyarországi iskolába járó gyermekek vehetnek részt.
A versenyben kizárólag az A4-es méretű alkotások kerülnek elbírálásra. A műveket paszpartuba vagy egyéb keretbe helyezni tilos! A művek elkészítéséhez bármilyen anyag, illetve technika használható (ceruza, zsírkréta, filctoll, vízfesték stb.), de egyéb alkotással (például szobor, dombormű) nem lehet pályázni.
A pályázatra az eredeti példányt szükséges beküldeni, elektronikus formában leadott pályamunkákat nem fogadunk el. Konkrét szervezetet vagy márkanevet tartalmazó képeket nem fogadunk el.
A pályaműhöz csatolni kell a felhívás végén található adatlapot kitöltve. Egy borítékban több pályázat is beküldhető (pl. közösségi beküldés esetén), de minden pályaműhöz külön kérjük csatolni az adatlapot (pl. hátuljára ráragasztva). Azok a pályázatok, amelyekhez nincs csatolva a kitöltött és aláírt adatlap vagy olvashatatlanul, illetve hiányosan került kitöltésre, nem kerülnek elbírálásra.
Az alkotásokat zárt borítékban a következő címre kérjük postán vagy személyesen eljuttatni:
Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány
„Biztonságos Gyermekkor” rajzpályázat
1085 Budapest, Somogyi Béla utca 17. I. emelet 1. ajtó
Postára adás határideje: 2019. március 31. (éjfél)
Az eredményhirdetés várható ideje: 2019. május 26-án az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvényén
Az nyertes gyermekeket a pályázati adatlapon feltüntetett telefonszámon és/vagy e-mail elérhetőségen értesítjük. A díjazottak nevei és művei az eredményhirdetést követően megtekinthetőek lesznek az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány honlapján (https://ezerlampasejszakaja.hu/ ).
A beérkezett rajzokat az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány munkatársai és egy 3 fős zsűri értékeli. A zsűri döntése végleges, az ellen fellebbezési lehetőséggel nem lehet élni.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a szervezes@ezerlampasejszakaja.hu e-mail címen lehet.